Főoldal
Legfrissebb hírek
EUROPE - A sztori
Biográfia
Diszkográfia
Dalszövegek
Cikkek
Saját írások, kritikák
Letöltések
Linkajánló

Kapcsolat

Írj nekünk
Impresszum
Europe - egy sikerbanda története
Írta: Kisillés Hajnalka   
2009.01.06. 11:07

 Joey Tempest, John Norum,  Mic Michaeli, Ian Haugland és John Levén. Ezek a nevek csak egy dolgot jelenthetnek: hogy a Europe visszatért a  klasszikus vonalával. Legújabb koncertjeik bizonyítják, hogy a közönség nem felejtette el őket, és azt is, hogy a banda még sosem volt ilyen jó - köszönhetően a 2004-es Start From The Dark albumuknak.

    Visszatekintve a banda klasszikus stílusának sikere egyértelműnek tűnik Joey dalainak és John N szólóinak kombinációjával, Mic okosan használt billentyűivel és Ian és John L erős ritmusával. Mindez visszaköszön a vadiúj Europe-stílusban is.
Ian, a dobos újraalakulásukat csak „ebédszünet vége”-ként írta le. Mindannyian ugyanabban a környezetben nevelkedtek Stockholm északi részén. Tinédzser korukban találkoztak, és azóta is barátok. Minden tag fontos szerepet játszik a bandában, részt vesznek az üzlet bonyolításától a zenei ötletek kialakításáig mindenben, és együtt beszélik meg a zenekar irányítását is. Mindannyian remek zenészek a saját hangszereiken, és mikor ez az 5 ember egyszerre lép fel… az szinte robbanásveszélyes - aki látta őket élőben fellépni, az bizonyára tapasztalhatta.

A kezdetek

 Joey Tempest és John Norum 15 éves korukban találkoztak. 2 közös dolog is volt bennük: szerették a hard rockot, és körbe akarták utazni a világot. Együtt jártak a stockholmi koncertekre, hogy élőben láthassák Thin Lizzy-t, a Deep Purple-t, a Rainbow-t és a Whitesnake-et. Megalapították zenekarukat Force néven. John Levén-t is bevették, aki stockholmi helyi bandákban játszott akkoriban. Nemsokára felhagytak azzal, hogy kedvenc zenekaraik dalait játsszák, és elkezdték írni saját szerzeményeiket.
Önbizalmuk egyre nőtt, mikor Stockholm nagyobb helyein is játszhattak. Hírük terjedni kezdett Upplands Väsby-ből, ahol végtelen órákat töltöttek a próbahelyeken, és lenyűgöző élő show-kat adtak. Nemsokára már rendszeres fellépők voltak helyi iskolákban és kisebb fesztiválokon, ahol nem pénzért játszottak, saját maguk hordozták a felszerelést és barátaik szállították őket fellépésről fellépésre.
Ahogy Joey emlékszik, azok az idők szórakoztatók voltak: „tényleg megalapozta a hitünket önmagunkban, de elég nehéz volt helyet találni a próbákhoz, ugyanakkor nagyon sok ember volt a környezetünkben, akik azt gondolták, hogy mi csak egy csapat hosszú hajú huligán vagyunk”.
Egy alkalommal egy kiadó azt ajánlotta nekik, hogy énekeljenek svédül és vágassák le a hajukat, ha lemezszerződést akarnak kötni. De ők ragaszkodtak a saját elképzeléseikhez, és hittek abban, hogy egy nap a kemény munka meghozza gyümölcsét.
A hazai áttörést egy svéd verseny megnyerése hozta számukra - ekkor változtatták a nevüket Europe-ra. Egy barátjuk - a tudtuk nélkül - elküldte a demójukat, és 4000 banda közül, ahonnan 80-at választottak ki élő fellépésre, a Europe nyerte meg az első díjat - egy album elkészítésének lehetőségét.
De csak mint más svéd zenekarok, pl. az ABBA, a Europe is válhatott volna naggyá az Eurovíziós Dalfesztivál-győzelem nélkül is; nekik mindenképpen sikerült volna, hiszen mindenük megvolt, ami a sikerhez kell. Sok ember szemében ők voltak az első igazi hard rock-banda Skandináviából. Svédországban egyre nagyobb rajongótáboruk gyűlt, az első lemezük hamarosan aranylemez lett, és ettől kezdve azzá a turnézó zenekarrá válhattak, akik mindig is lenni akartak.
 
Nem sokkal az első album befejezése után Japánban turnéztak, miután egy riporter, Masa Itoh Stockholmba repült egy fotóssal. Már hallott egy  Europe nevű zenekarról, meg akarta ismerni és be akarta mutatni őket saját hazája zenei rajongóinak - ez jó ötletnek bizonyult, ugyanis a Europe-nak azóta is remek kapcsolata van japán rajongóival.

Úton a világhír felé

Második albumuk, a Wings Of Tomorrow megerősítette nemzetközi elismertségüket. Kezdték megtalálni a saját hangzást, és egy új, szintén Upplands Väsby-ből származó tagot, nevesen Mic Michaeli billentyűst is beszervezték a „Wings”-turnéra.
Mic tehetséges billentyűs volt, akit hely bandákban láttak játszani szülővárosukban. Mic volt az az ember, aki kölcsönadta azt a szintetizátort Joey-nak, amelyen a The Final Countdown billentyűszólóját írta meg 6 évvel korábban a főiskolán.
Nem sokkal a billentyűs megjelenését követően Ian Haugland dobos is csatlakozott a zenekarhoz. A tagok néhány évvel korábban már látták őt játszani, és egy próbajáték után már bent is volt a bandában. Második albumukkal már nemcsak az európai kontinensen, hanem Amerikában is felhívták magukra a figyelmet. Már ekkor megvalósították álmaikat, és folyamatosan turnéztak Skandináviában.
 
Nemsokkal ezután egy lemezszerződést kötöttek az Epic Records-szal az Egyesült Államokban, és felvették harmadik albumukat, a The Final Countdown-t Kevin Elson amerikai producer segítségével. Az album több,  mint 6 milliós példányszámban kelt el. A címadó dal a 80-as évek egyik legnagyobb himnuszává vált, és 25 országban vezette a slágerlistákat. Az album második kislemeze, a Rock The Night bizonyította, hogy a bandának az élen a helye. Az album az amerikai toplistán maradt több, mint 70 hétig, és 4 „Top 40”-et produkált, harmadik kislemezükkel, a Carrie-vel pedig szintén elérték a toplista első helyét. Eddigre a Europe hatalmas „élő-zenekarrá” vált, és egész éves turnékra indult. Ekkor hagyta el John Norum a bandát. „Visszatekintve már őrültségnek tűnik, hogy nem kommunikáltunk jobban és játszottunk továbbra is együtt. Végtére is John és én kezdtük az egészet, és ugyanazt éreztük, amikor rock-n-roll-ról volt szó. Azt hiszem, nagy nyomás nehezedett egy fiatal zenekarra, ami örökké úton volt”, mondja Joey.

 Kee Marcelo természetes választásnak tűnt. Már dolgoztak együtt a Europe- pal a „Swedish Metal Aid”-en a „Give a Helping Hand” című számon, amely egy Joey által komponált segély-dal Afrikának. A következő album, az Out Of This World bizonyíték volt arra, hogy a banda még mindig helyt áll, olyan klasszikusokkal a korongon, mint a Superstitious, Ready or Not, vagy éppen a Let The Good Times Rock. Az ötödik albumot, a  Prisoners In Paradise-t (amelyet Los Angelesben vettek fel) újabb világturné követte - és ők még mindig az élen voltak.

A felbomlás és az újjáalakulás

De eljött az ideje, hogy egy kicsit megpihenjenek 10 évnyi folyamatos koncertezés után, ám a szünet sokkal hosszabb lett a tervezettnél. Mindegyikük saját zenei útját kezdte járni vagy szólókarrier, vagy egyéb zenekarokban való közreműködés keretében. Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a 90-es évek emlékeik árnyékában teltek a stockholmi külváros, Uppland Väsby különleges zenekara számára.

Két rövid újraegyesítő koncert, egy televíziós koncert, fellépésük a stockholmi Millenium koncerten és egy Hard Rock Café-beli szereplés azonban újra meghozta a kedvüket a folytatáshoz. És mikor John Norum a millenium-show-t „varázslatos”-ként aposztrofálta, mindenki úgy érezte, hogy a teljes újraegyesülés elkerülhetetlen.
 
Új albumaik elkészítésével (Start From The Dark, Secret Society) elérkezett az idő, hogy egy melódikus hard rockkal újra meghódítsák a világot. Rengeteg ember várt erre világszerte. Joey Tempest volt a legutóbbi - és egyetlen skandináv énekes - , akit a világ legnagyszerűbb frontembereként aposztrofált a brit Classic Rock magazin. John Norum egyedülálló szólói, blues-feelingje és klasszikus egyensúlya a sajátos hangzásra vágyó gitárosok egész generációját ihlette meg. És mindenki, aki azt hiszi, hogy „berozsdásodtak”, megcáfoltatik Mic, Ian és John L friss és erőteljes játéka által. Ezek az emberek gyerekkoruk óta barátok, ugyanabból a külvárosból származnak, ugyanazon a zenén nőttek fel és ugyanazokon a bulikon ittak együtt. Mindegyikük fontos része a Europe-nak ma is.

A Europe a XXI. században

Ma is magukon hordják a 70-es és a korai 80-as évek befolyását, de ha megkérdeznénk őket, mit hallgatnak manapság, bizonyára olyan együtteseket említenének, mint az Audio Slave, Velvet Revolver, Black label Society, Lost prophets, vagy a Darkness.
A Start From The Dark CD szervesen jött létre, külső emberek beavatkozása nélkül. Titokban vették fel a dalokat 2004 telén. Úgy akarták érezni magukat, ahogy pályájuk kezdetén: újra fel akarták idézni a nyirkos gyakorlóhelyeiket és a professzionális közös munkát az élő fellépések alkalmával. Egy nagy tapasztalatokkal rendelkező személyt szerettek volna az album elkészítéséhez, ezért mindannyian egyetértettek abban, hogy Kevin Elson az ő emberük. „Ő egy jó barát, és nagy híve annak, hogy egy album minél „élőbben” legyen felvéve” - mondja John L. Az albumot Stockholmban rögzítették, ahol a leginkább otthon érezték magukat a tagok. A dalok minőségét minden egyéni dolog elé helyezték. Az első kislemez, a Got to have Faith a legjobb bemutatása az albumnak, és még csukott szemmel, a címre koncentrálva is remek dalnak mondható. Az egész album gitárorientált, a legkeményebb szólókkal és ritmusokkal, amelyekkel a banda valaha is előállt.
A dalszerzést Joey és John N együtt kezdték három dal, a Got to have Faith, a Start from the Dark és a Settle for Love megírásával. Ezután már mindannyian érezték, hogy valami fantasztikusat fognak alkotni. Joey megírta a többi dalt is a CD-re. Egy szokatlan dal is megjelenik, a Reason, melyet Joey és Mic írtak közösen. "A dal nem igazán politikai, inkább mint egy megerősítés, a félelem érintése a mai világgal és az abban való léttel kapcsolatban” - magyarázza Joey.
 A szövegekben Joey leginkább az erős összetartásra, barátságra támaszkodik, amely a zenekarban érvényesül, de ez egyben a rajongókkal való kommunikációt is magába foglalja, tartalmazza, hogy min mentek keresztül az elmúlt évek során. John N szerint ezek a legjobb és legizgalmasabb szövegek, amiket Joey valaha írt, érezhető rajtuk, hogy Joey 18 évig angol nyelvű országokban élt. Összegzésül Joey szerint „egy rockbandában lenni olyan, mintha leugranál egy szikláról és 100%-ig a saját dolgodat csinálnád. Nem látom a végét, minden mást félre kell állítani és a banda lelkületével kell haladni”. Mintha a Flames refrénje visszhangzana:

„There is no going back, this is what we know
we’ve come to entertain, asking you to follow
we’ve born to self-destruct, here it comes again
the desire to go down in flames…”

Ez a zenekar abból a generációból jön, ahol a siker kulcsa, hogy olyan albumot készítsen, ami elejétől a végéig erős. Egy albumot a rajongóknak és saját maguknak. A zenéjük kicsit mélyebb értelmű lett, minden fölösleges fűszerezés eltűnt. De a dalok megmaradtak, mint ahogy a köztük lévő, szinte telepatikus viszony is. Megállapítható tehát: minden, ami naggyá tette őket akkor, nagyszerű bennük most is. Ha nem nagyszerűbb. (forrás: Live from the Dark DVD)