Főoldal
Legfrissebb hírek
EUROPE - A sztori
Biográfia
Diszkográfia
Dalszövegek
Cikkek
Saját írások, kritikák
Letöltések
Linkajánló

Kapcsolat

Írj nekünk
Impresszum
Europe - Titkos szövetségben
Írta: Koncsok Zoltán   
2009.03.03. 09:33
A 70-es években az Abba tette Svédországot pop nagyhatalommá, a 80-as években pedig a Europe-nak és a The Final Countdown című mindent vivő sikerdaluknak köszönhetően lett fogalom a svéd rockmuzsika. A melodikus hard rockerek az ezredfordulón tértek vissza tetszhalott állapotukból, mégpedig a Final Countdown album kiadása után kivált John Norum gitárossal, és a 2004-es Start From The Dark album folytatását a napokban adták ki Secret Society címmel. Koncsok Zoli a frontember Joey Tempest-tel beszélgetett.


Milyen érzés volt pár éve, amikor először jöttél össze a régi társakkal?
Fantasztikus volt ismét John Norummal zenélni. Valami egészen különleges érzés kapott el! Újra beindítottuk a pályánkat, folyamatosan lesznek új albumaink.
Eredetileg melyikőtök vetette fel az újjáalakulás ötletét?
Mindenkiben ugyanaz az érzés munkált. Rendszeresen hívogattuk egymást, küldözgettük a szólólemezeinket a többieknek. Mindannyian sejtettük, hogy ez egyszer bekövetkezik majd, de nekem is volt érvényes szólószerződésem, és John Norumnak is voltak kötelezettségei a Dokkennél. Amikor minden szerződésnek eleget tettünk, már nem volt akadálya annak, hogy újra együtt játsszunk. Mindannyian nagyon akartuk már, hogy összejöjjön, különösen, hogy megérkezett a felkérés az ezredfordulós bulira.
És milyen ma a bandán belüli hangulat? Túl az eufórián, túl az első albumon és turnén…
Nagyon pozitív a hangulat, hiszen itt az új album, amivel mind elégedettek vagyunk. Hívogatjuk egymást nagy lelkesen, áradozunk a friss felvételekről, haha! Még mi is csak ismerkedünk a végeredménnyel. A nyarat keményen végiggüriztük, most meg izgatottak vagyunk az anyag és a fogadtatás miatt.
A Start From The Dark fogadtatásával elégedettek voltatok?
Nos, úgy indultunk neki, hogy nem voltak elvárásaink. Nem is foglalkoztunk azzal, hogy mások mit gondolnak, ugyanis számunkra már az is siker volt, hogy megcsináltuk a lemezt, csakis saját erőből. Voltaképpen meg is lepődtünk azon, hogy mindenki milyen jól fogadta, különösen a rocksajtó, a heavy-rockra specializálódott magazinok. Azzal, hogy visszakanyarodtunk a nyers, alapvető hard rock muzsikához, kivívtuk sokak elismerését, olyanokét is, akik korábban nem törődtek velünk. A CD megjelenése után több mint 100 bulit adtunk, és a hangulat nem is lehetett volna jobb. Úgy tűnik, a régi rajongók továbbra is mellettünk állnak, de jöttek friss arcok is , akik az új CD-vel ismertek meg minket, és ők is meg akarták élőben tapasztalni a Final Countdownt. Nagyszerű érzés volt ilyen feelinges koncerteket adni szerte a világon! Erre abszolút nem számítottunk. Szerencsés csapat vagyunk!
A Start From The Dark egy nyersebb, komorabb hangulatú album lett, mint a régi Europe-lemezek…
Amikor összejöttünk újra, több zenekari megbeszélésen is elhangzott, hogy csak úgy érdemes nekiindulnunk a dolgoknak, hogy a lemez úgy szólal majd meg, ahogy a próbateremben szólunk. Nem akartunk több túlproducelt, steril albumot, és a Cesret Society-vel most még egy lépést tettünk ebbe az irányba. Ez egy szélesebb spektrumú anyag, a hangzáson is tudtunk egy picit fejleszteni, tehát a Start From The Dark egyfajta kiterjesztéséről van szó.
Amikor nekiláttok egy új albumnak, mindig előre határoztok az irány felől?
Az utóbbi két lemeznél minden nóta megírásában részt vettem, de volt, amit Mic-kel (Mic Michaeli billentyűs) írtam, és volt, amit Johnal. Rendszerint összejövünk valami stúdióban, elkészítünk néhány demót, amiben ott vannak mindenki ötletei, aztán az én stúdiómban nekilátunk kidolgozni a dalokat. De olyan is előfordul, hogy riffeket küldözgetünk egymásnak. A lényeg, hogy mindenki belefolyik a melóba.
Úgy vettem észre, hogy a Secret Society dalaiban több szerepet kaptak a billentyűs hangszerek. Szerintem ez jól passzol a muzsikához.
Mic ezúttal több ötlettel rukkolt elő, és így volt szerencsénk jobban bevonni őt a dalszerzés folyamatába. Valamivel tényleg hangsúlyosabb szerepet kaptak a billentyűs hangszerek, de ettől ez még egy igazi gitáros lemez.
Mennyi időt töltöttetek most stúdióban?
Az egész cécó olyan két és fél hónap lehetett, keveréssel együtt. Egy nagy stúdióban dolgoztunk. Először csak az egyik helyiséget foglaltuk el, de aztán elkezdtük terjeszkedni. Ez tulajdonképpen egy hét stúdióból álló komplexum, amelyből a végére háromban már mi melóztunk, a negyedikben pedig Stefan Glaumann keverte a már elkészült számokat. Úgyhogy elég kaotikus volt minden, haha! Volt egy augusztus 3-i határidőnk, és azt tartani akartuk. Akkor kezdődött a masterelés New Yorkban, úgyhogy éjt-nappallá téve hajtottuk magunkat. Ott is aludtunk a stúdióban! De ugyanakkor nagyon élveztük is. Nem voltak nagy gikszerek, de nem gondoltuk volna, hogy ennyi terhet rakunk a vállunkra azzal, hogy mi akarunk producerkedni.
Az összes Europe album közül melyikkel vagy a leginkább elégedett és melyikkel a legkevésbé?
Nehéz lenne megállapítani, hogy melyikkel vagyok igazán elégedetlen, de az téyn, hogy a legfontosabb lemezünk a Wings Of Tomorrow volt, a kettes album. Ott már tanulgattuk a dalszerzés mikéntjét, és John is kiemelkedően jó dolgokat hozott gitáron. Azt hiszem, ez is a kedvenc Europe albumom. A legnehezebben összeállt lemezünk viszont a Prisoners In Paradise volt. Los Angelesben éltünk már évek óta, és annyira nehezen ment a meló, hogy még vissza is kellett menjünk további nótákat írni. Kemény volt, tényleg.
Honnan jött ez a Secret Society lemezcím?
Épp Londonban voltam az előző album kiadása táján, amikor egy svéd tévéműsortól felhívtak, és ennek a show-nak Robert Plant is vendége volt. Találkoztam már vele korábban, és ha nem is nagyon jól, de azért ismerjük egymást. A műsorban összekapcsoltak minket, hogy beszélgessünk, Robert pedig rákérdezett, hogy merrefelé fogunk turnézni. Amikor meghallotta, hogy az Államikban kezdünk, ezt örömmel nyugtázta, majd hozzátette: „Nyomulni kell. Az összes rockbandának és zenésznek nyomulni kell.”. Meg is állapítottuk, hogy olyanok vagyunk, mint valamilyen titkos szövetség. Ha egyszer rákattantál a zenére, nekiláttál dalokat írni, attól fogva nincs megállás. Meséltem a történetről a többieknek is. Javasoltam ezt a címet, nekik meg bejött…
És a címadó dal szövege is erről szól?
Az azért ennél sokkal lazább. Az egész szöveg a sebtében felrántott demós dallamok nyomán jött. Mintha egy fiatal és becsvágyó rocker arc villogna azzal, hogy őt aztán semmi sem állíthatja meg. Ezerrel megy előre. Nekem ez jön le a sorokból.
És mi az ábra a többi dalnál? Volt valami koncepciód a szövegeket illetően?
Az utóbbi években elég sok minden történt a bandával. Akadtak köztük igazán tragikus események is, hiszen Ian (Ian Haugland dobos) a mamáját veszítette el, Mic pedig a papáját. De pozitív események is történtek persze. Például a Norum családba egy baba érkezett. Ezek a dolgok rendesen felkavarják az ember érzéseit, és ez valahogy ki kell jöjjön a dalokban is. A Devil Sings Blues akár úgy is értelmezhető, mint John Norum első fiának üdvözlése. De a Mother’s Son-ban is benne van ez a vonulat, de az is, amit a családtagok elvesztése kapcsán érzünk. Aztán ott vannak a világpolitikai események. Én például épp Londonban tartózkodtam, amikor július 7-én azok a robbantások történtek, de a 9/11-es események is mélyen megráztak. Ezek a történések is ott vannak valahol a dalokban.
Melyik nótát bírod a legjobban?
Talán az Always The Pretenders-t emelném ki, mert egy energikus, lendületes nóta, és a dallamai is elég jók. Az a szám most nagyon bejön. A szövege egyébként épp egy olyan telefonhívásra utal, amit 9/11-én kaptam. Az ártatlanság tükröződik benne, amit aznap elvesztett ez a világ. Az emberek képtelenek voltak hinni a szemeiknek. Először azt hitték, hogy ez valami baleset, ahogy éneklem is, de aztán rá kellett döbbenniük, hogy ennél sokkal súlyosabb dolgokról van szó. A nóta egy ilyen tragikus eseményre utal, mégis van benne valami felemelő érzés.
És melyik az az új dal, amelyik a legnagyobb sikert arathatja?
Hú, ezt nem tudom, ilyesmin nem is szoktunk agyalni. Akkor sem volt ez szempont, amikor a Final Countdown megszületett. Az inkább amolyan véletlen volt. Csak egy koncertre szánt nóta volt, amit a rajongóknak írtunk. Az ember sosem tudhatja előre, melyik dal kel önálló életre, melyik kíséri el mindvégig a pályáján, Néha egész sok időbe telik, mire kiderül, melyik nótából lesz örökös jóbarát. Várni kell és meg fogjuk látni.
Szerinted születhet még akkora sikernótátok, mint amilyen a Final Countdown vagy a Carrie volt?
Nem tudom. Szép lenne mondjuk, de most a kemény munka ideje van itt. Elég hosszú időre eltűntünk, úgyhogy most albumokra és turnékra van szükség, meg arra, hogy szem előtt legyünk. Előbb vagy utóbb akár meg is születhet egy olyan szám, amely eljuthat az említett szintre, de ez számunkra nem olyan fontos. Sokkal lényegesebb, hogy óriási lemezeket adjunk ki, hogy a turnékon jó formát mutassunk, és hogy újra megvessük a lábunkat.
Maga a zenei színtér is rengeteget változott időközben…
Maximálisan igazad van! Nekünk pedig be kell törnünk erre a megváltozott színtérre, és tudatnunk kell mindenkivel, hogy ismét itt vagyunk. Ehhez szükségeltetik némi meló.
Magukat a változásokat te hogyan ítéled meg?
A 90-es években eleve sok mindent felforgatott a grunge és az alternatív vonal. Volt azért ezek közt néhány banda, akik óriási dolgokat hoztak össze, mint például a Nirvana, a Stone Temple, Pilots vagy a Soundgarden. Ezek jóféle rockbandák voltak, még ha szakítottak is a 80-as évek hagyományaival. Ami ezek után jött… Nem is tudom, de mostanra megint fordult a világ, és ma a koncertezős színteret érzem erősnek. Azok a rockbandák, akik jók a színpadon, az egész világon tudnak turnézni. Ami magát a zenét illeti, egy csomó új rockbanda van. Olyanok, mint például a Lostprophets. Ők például eléggé ott vannak a szeren. De a régi arcok is nagy dolgokra képesek, alkalmanként új néven. Az Audioslave például nagyon tetszik, de az is király, ahogy a Velvet Revolver viszi ezt a klasszikus rock vonalat. De az angol Muse is érdekes dolgokat hozott össze, és vannak még jó páran, akik új dolgokat mutatnak fel. Főként a hangzás változott meg. A keverés szárazabb, picit kevesebb mostanság a billentyű is, nincs annyi visszhang az éneken, mint régen, és a legtöbb csapat valamivel lejjebb is hangolja a gitárokat. Úgyhogy másképp szólnak a mai bandák, mint a régiek.
A Start From The Dark turnén melyik volt a legjobb bulitok?
Volt egy pár kiugró koncert. A 20-25 ezer nézős Sweden Rock fesztivál például, de a franciaországi Colmarban is óriási hangulat uralkodott. Nem tudom, miért pont ez a kocert maradt meg a fejemben, de egyből beugrott. Emlékszem, hogy utána közösen állapítottuk meg, milyen király volt.
Olyan koncert is akadt, ami rémálomként kísért azóta is?
Volt egy ilyen. A stockholmi jégstadionban ott állt vagy 10 ezer ember, amikor elment az áram. Épp a Rock The Night ment, és totál lefagytunk mi is az áramszünettől, mert azt hittük, hogy nem tudják majd helyrehozni a hibát. De mázlink volt, csak pár percig tartott ez a kínos helyzet, közben meg Ian eldobolgatott a közönséggel, akik hangosan énekelték tovább, hogy Rock The Night. Jól sült el végül az egész, de nagyon ijesztő volt fentről. Ennél súlyosabb esemény nem is történt ezen a turnén.
Budapesten is jártatok a turnén. Arra a bulira emlékszel?
Arra mindenképp emlékszem, hogy a közönség milyen lelkes volt, és hogy a színfalak mögött is csupa kedves, barátságos emberrel találkoztunk. Fontos, hogy eljussunk az ilyen területekre is, hiszen nem gyakran járunk felétek, igaz? Remélhetőleg az új turnéval ismét meglátogatunk titeket. Épp a napokban kezdtük el szervezni az európai körutat, amely január, február, március táján lesz esedékes.
Tudom, hogy korai ez a kérdés, de milyen tervekkel rendelkeztek a jövőre nézve? Marad ez a tempó? Kétévente jön majd új Europe album?
Meglehet. A kétéves ciklus szerintem simán tartható, nekünk nagyon meg is felelne. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. De most az európai bulik jönnek, aztán Ázsia következik, majd Anglia, esetleg az USA is, nyáron meg fesztiválozni szeretnénk. Úgyhogy az sem kizárt, hogy majd egy nyári budapesti fesztiválon fogtok bennünket viszontlátni!
(Forrás: Metal Hammer 2007/1)