Főoldal
Legfrissebb hírek
EUROPE - A sztori
Biográfia
Diszkográfia
Dalszövegek
Cikkek
Saját írások, kritikák
Letöltések
Linkajánló

Kapcsolat

Írj nekünk
Impresszum
Interjú Ian Hauglanddal
Írta: Galamb Zoltán   
2009.03.03. 20:16
Októberben jelenik meg új albumotok, a „Secret Society”. Első hallásra nyersebbnek, ugyanakkor modernebbnek is tűnik, mint a klasszikus Europe-lemezek, valamint az előző albumotok.
Azt hiszem, pontosan ezt akartuk elérni. A Start From The Dark esetében a lehető leghamarabb szerettük volna felvenni a lemezt, mivel turnézni vágytunk, megmutatni az embereknek, hogy valami újjal és frissel álltunk elő. Nem puszta nosztalgia-turnéra készültünk.
És úgy gondolom, hogy a Start From The Dark még a Secret Society-nál is nyersebbre sikeredett.
A Secret Society-val pedig szerintem továbbléptünk, miközben az anyag valamiképp visszautal a korábbi Europe-szerzeményekre is. Összeköti a jelent a múlttal, hiszen dallamosabb és dinamikusabb, mint az előző. És úgy érzem, a számok között tisztább a kapcsolat és az átmenet, míg a Start From The Dark esetében inkább különálló nótákról beszélhetünk.
Egyszóval az új albummal azt szerettük volna elérni, hogy a hangzás különbözzön a korábbi lemezekétől - új területeket akartunk felderíteni, új hangzásokat kipróbálni, vagyis továbblépni, és azt hiszem, sikerült is. Elégedettek vagyunk a hangzással és a kivitelezéssel is.

Vannak kedvenceid az új albumról, amiket szívesen játszanál élőben?

Az új dalok esetében mindig ez a legnehezebb, mert mindegyik frissen él még az emlékezetedben. Szinte naponta új meg új kedvenceim vannak. Akad néhány dal, amikhez különösen kötődöm.
Ilyen a „Wish I Could Believe”, a „Let The Children Play” és az „Always The Pretenders”. Meggyőződésem, hogy ez az a három dal, amelyik valóban kiemelkedik a többi közül. Viszont azt sosem lehet előre tudni, melyik nóták jönnek be a koncerteken.
Ezért azt hiszem mindegyik számot rendszeresen gyakorolnunk kell, sorra ki kell választanunk és ki kell próbálnunk őket, hogy lássuk, melyiket kedveli meg a közönség. Talán három-négy koncert után már látni fogjuk, melyik nóták hatnak legjobban élőben.

A „Let The Children Play”-ben gyermekkórus énekel veletek. Ezt a számot ebben a formában elő akarjátok adni koncerteken?

Nem hinném. Valószínűleg előre felvett kórust fogunk használni háttérként, vagy egyáltalán nem kerül be a koncertprogramba. Személy szerint azonban szívesen venném, ha előre felvett éneket használnánk háttérként.

Véleményed szerint mennyiben különbözik a Europe a többi mai svéd együttestől?

Úgy érzem, hogy a svéd rockzenében manapság inkább a sleaze rock dominál, vagyis olyan együttesek uralják a terepet, amelyek a Guns’n’Roses és más glam rock bandák stílusának keverékéből indultak ki, viszont nem annyira dallamosak, mint a nyolcvanas években. Manapság inkább a tetoválások és a fekete tüskehaj meg effélék határozzák meg a stílust.
Azért akad néhány jó banda. Pillanatnyilag talán a Hellacopters és a Backyard Babies számít a legnagyobbnak Svédországban. Aztán ott van még a Mustasch nevű banda, akik szerintem nem különösebben ismertek külföldön, viszont meglehetősen kemény zenét játszanak. Valamennyire a Black Sabbathot idézik.
Szóval nem vagyunk egyedül idehaza, de a többiekhez képest a Europe szerintem kissé dallamosabb és dinamikusabb. Ráadásul billentyűssel dolgozunk, és a billentyűsök manapság mintha nem lennének annyira népszerűek.

Szabadidődben egy rádiócsatorna, a „106.7 Rockklassiker” műsorvezetőjeként dolgozol. Ez hozzásegít ahhoz, hogy megismerkedj más zenészekkel, vagy egyszerűen csak számokat játszol le DJ-ként?

Reggeli műsorról van szó. Egy lánnyal dolgozom együtt. Hétfőtől péntekig minden reggel hattól kilencig tart az adás. Rengeteg vendég jön be. Időnként élő fellépésekre is sor kerül.
A stúdió meglehetősen szűkös, de épp elegendő ahhoz a hely, hogy bezsúfoljunk egy együttest, pár erősítőt és egy dobszerkót. Az élő fellépéseken kívül pedig nyereményjáték és nyilván rengeteg zene hangzik el. Szóval tipikus reggeli ébresztőműsor.

Ez mennyiben szélesíti a rálátásodat a rockzenére?

Roppantul. Lehetőségem adódik, hogy meghallgassam az összes új, feltörekvő bandát. Az új együttesek, a lemeztársaságok rengeteg felvételt küldenek nekünk. Szerintem rendkívül egészséges helyzetben érezhetem magam, mert folyamatosan kapcsolatban lehetek a zenei világgal és követhetem a történéseket.
Ugyanakkor kénytelen vagyok elviselni a bosszantó trendeket is. Azokat a trendeket, amik épp kezdenek túlnőni magukon.
Mostanában például minden kezdő svéd banda olyan hangzásra törekszik, amit a Hellacopters és a Backyard Babies keverékének mondanék. Mindenki glames, nyers rock and rollt akar játszani.
Összességében mégis nagyon szeretem csinálni ezt. Nagyszerű munka. Az egyetlen hátulütője, hogy reggelente igencsak korán kell beérnem. Minden nap fél ötkor kelek, hehe.

Annak ellenére, hogy nem veszel részt a dalok írásában, segít ez valamennyire a hangszerelésben? Segít eldönteni, mit és hogyan csinálj, és mit próbálj kiküszöbölni az új dalok felvételekor?

Igen. Mostanában egyértelműen jobban belefolyunk a számok összerakásába, mint korábban. A nyolcvanas években, Joey többnyire kész demókat készített, mi pedig egyszerűen begyakoroltuk, elpróbáltuk az előre megírt dalokat.
A Start From The Dark esetében viszont ötletcsírákkal érkeztünk a próbákra, és bárki hozzátehette a maga elgondolásait a nótákhoz, aztán, többé-kevésbé az alapötletekből kiindulva együtt összeraktuk a számokat.
Úgy érzem, ez jobb módszer, mert ettől élőbbek, elevenebbek a dalok. Együttes munka eredményei, és hallani lehet, hogy egy banda játszik, és nem olyan, mintha valaki megírta volna, mi pedig egyszerűen előadnánk.

A Europe-on kívül számos más projektben is részt vettél. Ezek miképpen alakították a zenei ízlésedet vagy hozzáállásodat?

Valóban, amíg a Europe nem dolgozott, rengeteg más projektben is részt vettem. Számomra mindenképp hasznosnak tűnt a változatosság.
Úgy érzem, roppant fontos más zenészekkel is együtt játszani, mivel szélesíti a látásmódodat. Új ihletet adnak. Alkalmad nyílik rá, hogy fejleszd magad, ha másokkal együtt játszol, mert néha az, amit rendes körülmények között játszol, nem illik bele az adott koncepcióba. Ezért kissé eltérően kell gondolkodnod, több munkát kell belefektetned.
Egyszóval ihletően hatott, hogy másokkal zenélhettem együtt. Ezen kívül jó érzés megismerni másokat, más egyéniségeket. Úgy érzem, ezáltal toleránsabbá váltam mások iránt. Megtanultam meglátni a jót a másikban ahelyett, hogy bosszantanának a rossz tulajdonságai. Ezt tartom a legfontosabbnak a másokkal való együttműködésben.

A Europe-tól eltekintve, kit tartasz a legkiválóbb zenésznek, akivel valaha együtt dolgoztál?

Talán nem a legkiválóbb zenésznek, mindenesetre a legnagyobb, példaképpel felérő zenésztársamnak Glenn Hughest tekintem, akivel Mic Michaelivel együtt turnéztam. Két európai és egy japán turnét játszottunk végig. Sőt, élő album is készült a japán turnéról.
Hatalmas megtiszteltetés volt egy eredeti Deep Purple-taggal egy színpadon Deep Purple-számokat játszani. Nekem legalábbis roppant sokat jelentett. Olyan dalokat doboltam, amiket tini koromban játszottam, amikor elkezdtem tanulni a hangszeren.
Újra meg újra meghallgattam a számokat, és igyekeztem leutánozni azt, amit Ian Paice csinált. Most pedig kiálltunk a színpadra, és együtt játszottuk el ezeket a dalokat. Úgy hatott, mintha diplomát kaptam volna a kezembe, amin az áll: „Sikeresen elvégezte tanulmányait.”
Azt viszont, hogy ki volt legképzettebb zenész, nehéz eldöntenem. Játszottam egy Brazen Abbot nevű bandában. Annak a tagja egy Nikolo Kotzev nevű fickó. Hegedül, klasszikus képzést kapott, konzervatóriumi diplomát szerzett. Mellesleg épp Kelet-Európából származik.
Valószínűleg ő volt a legképzettebb zenész, akivel valaha játszottam. Tud partitúrát írni, és valóban jól képzett zenész.
De a legfontosabb mégis az, hogy érezni tudjuk a zenét. Számomra a zenei képzettségnél sokkal fontosabbnak tűnik a zenei érzék.

Játszottál a Black Sabbathnak tisztelgő albumon is.

Igen, a Black Sabbath egyike volt az első zenei élményeimnek. Még ma is emlékszem, amikor úgy ’71-ben vagy ’72-ben a bátyám elővett egy régi kazettát, amin a Paranoid szólt, és mikor először hallottam, teljesen megbabonázott a komorsága, a zenéjük sötét ereje, Ozzy Osborne éneke. Szóval megmozdított bennem valamit.
De ami a hetvenes években leginkább hatott rám, az a Deep Purple volt, sőt, mindenekelőtt a Rainbow. Tulajdonképpen a Rainbow miatt, pontosabban Cozy Powell miatt kezdtem el dobolni.

1999-ben, amikor először újraegyesültetek, két szólógitárossal lépett fel a Europe. Ám csupán egyetlen alkalommal. Miért döntöttetek úgy, hogy nem ebben a felállásban folytatjátok?

Amikor a valódi újraegyesülés szóba került, leültünk Kee Marcellóval, de akkoriban nagyon lefoglalták más projektek, és a saját bandája, a K2 is. Egyszóval nem volt biztos benne, hogy lesz ideje.
Mi viszont ténylegesen fel akartuk éleszteni a Europe-ot, sikereket akartunk elérni. Szóval túl elfoglalt volt ahhoz, hogy komolyan együtt részt vegyen az újjáalakításban. Kölcsönös megegyezés volt. Semmi vita. Egyszerűen nem volt ideje akkoriban.

Az album megjelenése után nyilván turnéra indultok. Magyarországon is terveztek fellépést?

Igazán remélem, hogy Magyarországra is eljutunk. Tavaly nyáron felléptünk Budapesten, és rettenetesen jól éreztük magunkat. És szívesen játszanánk többet Kelet-Európában, mert úgy érzem, hogy Kelet-Európa még felderítetlen terület, legalábbis a Europe számára, és szeretnék több időt eltölteni arrafelé.
Remélem, hogy egyszer hosszabb turnét tudunk szervezni Kelet-Európába, és nem csak egy-két koncertet adunk. Szóval igazán remélem, hogy mihamarabb eljutunk hozzátok.

Már alig várom. Köszönöm az interjút!

Viszlát hamarosan!

(Forrás: www.ekultura.hu - 2006. október 10.)