Főoldal
Legfrissebb hírek
EUROPE - A sztori
Biográfia
Diszkográfia
Dalszövegek
Cikkek
Saját írások, kritikák
Letöltések
Linkajánló

Kapcsolat

Írj nekünk
Impresszum
Lemezkritika - Almost Unplugged
Írta: Lugosi László   
2009.03.07. 20:49

 
2008. január 26-án Stockholmban a Nalen nagytermében a szerencsések különleges élményben részesülhettek: a Europe együttes akusztikus, unplugged koncertet adott. Helyesebb, ha azt mondjuk inkább, fél-akusztikus, hiszen több számban is előkerült John Norum elektromos gitárja, de erről majd később.


A svéd fővárosban a Nalen épülete igazán különleges, és nagy múltú: 1888-ban adták át, és igencsak széleskörű programokat „élt meg” ez idáig. Jó gondolat volt a szervezők és a zenekar részéről egy ilyen patinás helyszín kiválasztása. A koncertről több kamerával élő közvetítés volt online, amit a zenekar hivatalos honlapján interneten bárki nyomon követhetett. A koncertről ugyanebben az évben szeptember 17-én DVD-változat, illetve a hanganyagról CD jelent meg, Almost Unplugged címmel. Az elhangzott 14 dal rendkívül széles spektrumát öleli fel a teljes Europe diszkográfiának, illetve egy kisebbik része - 4 dal -, ami nem saját. Persze, lehet mondani, hogy miért éppen ezek a dalok kerültek a repertoárba, de nem hiszem, hogy nagyon könnyű lett volna a választás, tekintve, hogy volt miből válogatniuk… Nyilván, nekem is lennének ötleteim, mely dalokat hallgatnám szívesen áthangszerelve, de ne legyünk telhetetlenek.
A kezdés elég lendületes, a 2004-es lemezről a Got To Have Faith, természetesen jelentősen szeliditett változatban. Nincsenek hangfal-hegyek, épített színpad, Haugland nincsen elbarikádozva többtucat dobbal, nincsen pirotechnika, ellenben van ZENE. Én személy szerint nagyon kedvelem az ilyen jellegű koncerteket, hiszen itt bepillantást nyújt kicsit egy-egy zenekarról, hogy hogyan is áll hozzá a zenéhez. Kétségtelen, hogy néhány zenész, zenekar hajlamos arra, hogy az ilyen unplugged-jellegű zenélésből, hogy némi képzavarral éljek: hortobágyi műbőr-kulacsos ostorpattogtatós csikós látványosságot kreáljon, a Europe esetében erről szó nincs, miután rendkívül magas színvonalon játsszák végig a koncertet. De menjünk is tovább, mert az egyik kedvencem jön, a 2006-os lemezről: Forever Travelling. Itt is szerephez jut a vonósnégyes, végig a dalban kíséretet játszanak, ami nagyon jól ideillő. Talán ez az áthangszerelt, vonósokkal megtűzdelt verzió még jobban kifejezi a dal szövegbeli mondanivalóját. Újra erről a lemezről következik egy nóta: Devil Sings The Blues. Norum lerakja az akusztikus gitárt, és különleges Gibsonját akasztja a nyakába, a Flying V-t. Ezután kis tisztelgés a nagy elődöknek: Wish You Were Here, a Pink Floyd-tól. Az eredetit is nagyon szeretem, naná, hogy ez is egyik kedvencem. Zseniális, jobban ezt nem is lehetett volna. Majd az 1984-es lemezükről jön a Dreamer, egy kiváló dal. Nagyon idekívánkozik a vonósnégyes ebbe a lassú nótába (is). Második nem saját dal következik: az UFO-tól a Love To Love 1977-ből. Érdekes, hogy azt a verziót és úgy játszák, amit és ahogyan az UFO is a kilencvenes években ezt a dalt áthangszerelte és "feldolgozta".  Majd az egyik csúcspontja következik a koncertnek, legalábbis a számomra. Az előbb megemlítettem, hogy a bizonyos UFO-dalt nem hangszerelték át. Hát azt nem is, ellenben itt a Final Countdown, amit teljesen akusztikussá tettek, vonósokkal színeztek, illetve énekdallamot változtattak benne. Igen. Ezt így kellett. Ugyanis ezt a dalt gyakorlatilag mindenki ismeri, ellenben ebben a változatában teljesen más zenei élményhez juttatja a hallgatóságát: kissé melankolikus, keserédes, különösen, hogy az ismert fő billentyű-dallamot a vonósok játszák. Igazi csemege a gitárszóló, amit eddig ugye a lemezekről kétszólamú virtuóz formában ismerhettünk, a koncerteken pedig igazi gitárhősnek megfelelően, szintén utánozhatatlanul. Itt pedig hihetetlenül visszafogottan, lágyan, szóval, így is lehet ezt. Gitárcsere: Norum a 74-es Fenderét akasztja nyakába, hiszen jön a Yesterday’s News. Igen, ezt a számot csakis Stratocasterrel lehet eljátszani. Ismét mástól játszanak ezután. Led Zeppelin-klasszikus jön, a Since I’ve Been Loving You. Döbbenetes a gitár-rész, elképesztően hiteles. Természetesen Norum a Les Paul-ján adja elő (mi máson is, haha). Tempest meg sem próbálja a Plant-es éneket, de nem is kell, nincs rá szükség, ez így jó, ahogy van. Mesteri. Pihenésképpen, mintegy az előző dal logikai folytatásaként jön a Hero (ami ugye a szintén nagy előd Phil Lynott-nak állít emléket). Ezt már a 2004-es lemezen is nagyon szerettem, itt is kiváló. You wrote the soundtrack to my life… (de szeretem ezt a sort...). Vannak még a mai világban az embereknek hőseik? Csak remélni tudom, hogy IGEN! És hogy ezt bizonyítsák ők maguk is, következik egy Thin Lizzy-klasszikus 1975-ből: Suicide. Szintén ideillik a következő dal, a legelső Europe-lemezről 1984-ből: Memories. Különleges az akusztikus gitárral előadott szólója. Majd zárásként két nagyon fontos Europe-dal következik: a Superstitious, és a Rock The Night. Sallangmentes a gitár-alap, semmi cicó: Gibson a Marshallba bedug, jól felcsavar, aztán játszik. Nagyon ott van a szeren, igazán méltó zárása az albumnak és a koncertnek.

Számomra nagyon az jött le a lemezről, nézve a DVD-változatot is, hogy nagyon szeretik ezeket a dalokat, nagyon szeretnek - és persze nagyon tudnak is - együtt játszani. Nem gondolnám, hogy megélhetési zenészekként adták ki ezt az albumot, de nem is úgy tűnik. Óriási alázattal játsszák a nagy elődök dalait, a sajátokhoz pedig hihetetlenül nagy muzikalitással nyúltak hozzá. Hogy mást ne mondjak, én a Final Countdown-t hallottam erről a lemezről először, és ennek hatására fedeztem fel a Europe-ot újra magamnak. Kívánok mindenkinek hasonló élményeket hozzá, csalódás kizárva!